Posts tagged - klíma telepítés

Mikor érdemes a klímát beszereltetni?

klíma akció

klíma akció

Május-június hónapokban folyamatosan érdeklődnek az ügyfelek, akik meglepődnek, hogy másfél hónapra előre minden szabad kapacitásunk lefoglalva. Ez évről évre ismétlődő jelenség. Gyakran elhangzó mondat, hogy már tavaly tervezték a nagy kánikulában, februárban gondolkodtak rajta, de mivel még „nincsen szezonja”, kivárták az első meleget, hiszen hol van még a nyár…? Pedig sokat lehet nyerni egy időben meghozott döntéssel. Akik ősszel-télen szereltetik fel a klímát, sokszor rendkívül kedvező áron és választékban kaphatnak klímaberendezést, mivel a forgalmazó cégek már készítik a helyet a raktáraikban az új típusoknak, s jelentős kedvezményt adnak a kifutó modellekre. A beszerelés is gördülékenyebb, nem hullafáradtak a szerelők, nem a 40 fokos melegben kell a falra felfúrni a berendezéseket, van idő szépen kitalálni az optimális megoldást. Gyakran előfordulnak olyan összetett szerelési munkák, tetőterek, légcsatornás gépek, vrv-rendszerek, multik, falban elvezett csövezések, amiket a főszezonban egyetlen kivitelező cég sem vállal el, mivel válogathatnak a munkák között. Az idei kánikula bebizonyította, hogy szinte elviselhetetlenek a nyári hónapok! Ha jövőre szeretné, hogy klíma enyhítse a kánikulát, a klímaszerelés ütemezését már most egyeztesse le a hidegklima.hu weboldalon megadott elérhetőségeken!

Nincs hozzászólás

Nem minden klímához kell klímaszerelés!

LG Athena

LG Athena

Egy mobil klíma elhelyezése ideális olyan helyeken, ahol nem lehet a split klíma külső egységét felszerelni. Ilyenek lehetnek a tetőtéri szobák, üzlethelyiségek, rendelők, nappalik, nyaralók és hétvégi házak. Bár a szezonálisan használt épületeknél split klímával a fűtés klímával is gazdaságosan ellátható, így nem feltétlenül a mobil klíma a legideálisabb. Amennyiben gyakran költözik, vagy nincs lehetősége a kültéri egység elhelyezésére a mobil klíma praktikus megoldás. A mobil klímáknak három fő típusa van. A benti gégecsöves változat (egy vagy két csöves), a kültérre is ki helyezhető (fleximobil), split mobil klíma. Ezeknél klímaszerelés szükséges, attól függ, hogy zárt rendszerben történik-e a klímagáz cirkuláció. Az egy gégecsöves változat a legismertebb és hatásfokban a legrosszabb. Ablakon vagy a falon fúrt lyukon keresztül tudja kivezetni a gégecsövet. Érdemes a klímát minél közelebb tenni a kivezető nyíláshoz, hogy ne kelljen kerülgetni. Kérje szakemberek segítségét a hidegklima.hu weboldalon, akitől tanácsot kérhet!

Nincs hozzászólás

A klímatisztítás, karbantartás fontossága

klíma

klíma

A légkondicionálók beltéri egységének belseje – a folyamatos páralecsapódás miatt – hűtési üzem közben nedves, ami kedvez a betegségeket okozó baktériumok, vírusok, és gombák elszaporodásának. Ezek a kórokozók bűzt áraszthatnak, extrém esetben légúti megbetegedéseket okozhatnak, ezért célszerű a klímát tisztán tartani. A gyártók újabbnál újabb bevonatokat fejlesztenek ki a gombák és baktériumok visszaszorítására több-kevesebb sikerrel. A másik ok, amiért a rendszeres karbantartás és klímatisztítás fontos, a gép üzemszerű működésének biztosítása. A klímák beltéri egységei működésükből adódóan nagy mennyiségű levegőt mozgatnak meg, amit egy hűtő, vagy fűtőfelületen (hőcserélő) keresztül áramoltatva juttatnak vissza a szobába. A hőcserélőnek kellően nagynak kell lennie ahhoz, hogy a készülék leadhassa a kívánt teljesítményt, ugyanakkor túl nagynak sem szabad lennie a készüléknek, hiszen ekkor a klíma esztétikai szempontokat sértene. Kérje a hidegklima.hu weboldal szakembereinek a segítségét!

Nincs hozzászólás